A sötét kelet árnyéka
Ferdinand Ossendowski
Ferdinand Ossendowski (1876-1945) lengyel író, újságíró, világjáró, felfedező és egyetemi tanár volt. Szentpéterváron járt egyetemre, ahol orosz szakon végzett. Egyetemi professzorának segédjeként eljuthatott távoli országokba, megfigyelni azok természetrajzát, élővilágát, népeit, kultúráját. Bejárta Ázsiát és Afrikát, megfigyeléseinek és tapasztalatainak lenyomata adja életművének jelentős hányadát.
"Nem az volt a szándékom, hogy történelmi vázlatot írjak ebben a könyvben Oroszországról, akár a cári, akár a szovjeturalomról. Egyszerűen csak néhány vonást akartam megrajzolni ennek a népnek sötét életéről és pszichológiájáról s az aktualitás függönye mögött maradva, mégis legalább halvány fényt vessek az ő gondolkodására s útmutatással szolgáljak igazi jelleméhez. Meg vagyok győződve, hogy a művelt emberiség kénytelen lesz elmenni Oroszországba, nem üzleti küldetéssel és egészséges valutával, hanem a kereszttel, tudománnyal és azzal az akarattal, amely kényszeríteni fogja az embereket, akik elvesztették eszüket, becsületüket és országukat, hogy dolgozzanak megmentésükért. Ez súlyos feladat az emberiség számára, de nincs más mód. S azt hiszem, hogy vázlataim a sötét kelet árnyékáról egy bizonyos mértékben elősegítik e kötelesség teljesítését."

Ano:
2011
Editora:
Fapadoskönyv Kiadó
Idioma:
hungarian
ISBN 10:
9633296846
ISBN 13:
9789633296844
Arquivo:
EPUB, 180 KB
IPFS:
,
hungarian, 2011